Szerző: Ismail Kadare
Származás: Albánia
Kiadó: Ulpius-ház, Budapest, 2000
Fordította: Szántó Judit
Oldalak száma: 206

A véres háznagy, Mark Ukacierra, az utóbbi hetekben, hónapokban egyre inkább érezni kezdte a munkájával járó stressz egészségügyi hatásait. Gyomrában különös ürességet érzett, máskor meg mintha kicsavarták volna, mint egy rongyot - visszatértek a hosszú évekkel ezelőtt elfelejtett fájdalmak. Az előző este is rosszalló pillantásokat kapott a hercegtől. Szóbeli feddést nem, csak a szeme sarkából valami homályos fenyegetést. Való igaz, nem futott olyan jól a szekér, mint korábban. A jószágigazgatónak, meg a tiszttartónak persze sokkal könnyebb dolga van, és az időjárás is kedvezett, a gabonatermés bőséges volt, és a dicsérettel sem szűkölködött ura. A vér természete azonban más, mint az égből hulló esőé: ha apad, azt nehéz kimagyarázni.¹ A fennsík történetében megtörtént háborúk, felkelések idején, hogy csak alig szivárgott, már-már elapadt (a keretben erről röviden, ami tetszés szerint átugorható, hogy ne törje meg az olvasás dinamikáját), de aztán helyre állt a dolgok rendje - a gránitszilárd Kanún szabályait is lehet módosítani, ha nagyon szükséges - például a gyilkosság megbosszulásának követelményét az egész családra érdemes kiterjeszteni. Olyan azonban, mint március 17-én majdnem megtörtént, még soha nem fordult elő.

Az úr minden napját vérrel kellene megszentelni, ám azon a tavaszi napon, ha nincs Gjerg Berisha, hosszú évszázadok óta először nem került volna sor becsületgyilkosságra (erről itt). Szörnyű belegondolni, hogy a halál malmában, ami az idők kezdete óta őröl, egyszer talán szünet áll be. Még szerencse, hogy 70 évvel ezelőtt a Kyreqyke család egyik tagja lesből végzett egy idegennel, aki megsértette. Az idegen korábban Berisháéknál vendégeskedett, bekopogott a házukba egy hideg októberi estén,² így mesélik, szállást kér éjszakára. A szokásjog előírásainak megfelelően gondoskodtak róla, majd reggel a nagyapa öccse a falu határáig kísérte. Miután elvártak, lövés dördült , az idegen pedig holtan esett össze. A szakértők hittek a fiúnak, hogy teljesítette a kötelességét, és már hátat fordított, tehát nem a szeme láttára gyilkolták meg a vendéget, ami bosszúért kiáltott volna, ám a test fekvéséből - arccal a falu felé harapta a földet -   úgy ítéltek, hogy mégiscsak a családra hárul ez a feladat. Aznap kiderült, hogy a velük addig békében élő Kyreqyke család egyik forrófejű férfitagja egy kávéházi incidens miatt vette az idegen vérét - ennek következtében mindkét klánt beszippantotta a bosszú gépezete. Azóta 44 sírt emeltek, legutóbb Gjerg bátyjáét, akinek vére, ezen a szép márciusi napon, a hófoltokkal tarkított, vadalmákkal szegélyezett úton, hosszú idő után megbosszultatott.

A véres háznagy, Mark Ukacierra, a Vér könyvét szemlélve, hálásan gondolt a kötelességtudó fiúra, és tőle szokatlanul szívélyesen fogadta. Otthon, az apja már nem nyomasztotta a lakótoronyba kiakasztott véres inggel, fiamnak szólította, már-már el is mosolyodott. Az anyja nem, ő sápadt volt és hallgatag, már előre gyászba burkolózott. Ha annak idején máshogy alakultak volna a dolgok.. vagy ha az a mindig néma, jelentéktelen öregember, egy távoli rokon hallgat, amikor egy nagynéni nemrég már majdnem kijárta a fegyverszünetet... de a vértengernek áradnia kellett tovább. Így a helyes. És mégis, akadnak, akik megszelídítenék³ a Kanúnt... a férfiasságukat vesztett városok azok: a síkság felől dögletes bűz árad, fertőző levegő, ami meg akarja mérgezni, bemocskolni a Rrafsht. Bujtogató hangú írásokban törnek ellenük: a szennyes irományok azt állítják, a vérbosszú nem más, mint egy jól fizető üzlet, egy kitűnően jövedelmező különadó, aminek a fenntartása a hercegi ház, az Oroshi kulla érdeke. Azt mondják, odafent folyamatosan uszítanak, alaposan kimódolt, aljas lelki, pszichológiai terrorral manipulálják az egyént, ami megtörik, megtöretik a közösségi nyomás alatt: a büszkeség, a becsület jól megválasztott, és (általuk) jól körvonalazott normáival beoltanak a tömegekbe olyan értékeket, melyeknek a követése a hatalom számára többszörösen is üdvös. Egyrészt meghajolnak a Kanún szava előtt, másrészt meg nem csak engedelmes, kritikai gondolkodást nélkülöző alattvalókat nevelnek belőlük - ami azt illeti, egymásból nevelik, a folyamat önműködő - hanem gazdagodnak is a vérükön (szó teljesen valós értelmében). Még... még számokkal is alátámasztják az állításaikat ezekben a förmedvényeket. Könyvelőhöz méltó pontossággal⁴ vetette egybe az ismeretlen szerző - álmatlan éjszakákat okozva a hercegnek - hogy aránylanak a különféle természeti járandóságokból, földeladásokból származó bevételek a haláladóhoz, és azt a gyalázatos következtetést vonta le, hogy mára a hagyományok, melyek az  élet szerves részét képezték régen, teljesen elvesztették értéküket, jelentésüket, és egyszerű, pénzalapú, gazdasági forrássá, profiton alapuló kapitalista vállalkozássá⁵ silányultak. Ezek szerint, korábban, legalábbis az ismeretlen szerző szerint nem erről szólt a Kanún, valóban értéket képviselt, méltóságot és nagyszerűséget.

Az illatozó, pomádés, felcicomázott, városokból érkező, csak nevükben férfiak közül, akik démoni asszonyokkal oldalukon járják a hegyeket mostanság,  is van, aki így, vagy hasonlóan gondolja. Mark Ukacierra, a véres háznagy utálkozással vegyes félelemmel gondolt ezekre a nőszemélyekre, akik göndör, gesztenyebarna hajukkal, rejtélyes szemeikkel felkeltették a hegylakókban a szilárd élni vágyást,⁶ felnyitják egyik-másik ifjú szemét, hogy talán nem csak ölni és halni lehetne itt, de szeretni is. A kérdéseik, a jelenlétük, zavarba hozták, mert rámutattak a Kanúnon kívüli életre: egy olyan életre, ami bonyolult, és nem olyan biztonságos, és egyszerű, mint amit a törvénykönyv nekik biztosít. Diana, a démon férje, Bessian csak némi kételyt keltett fel benne, vajon jót, vagy rosszat fog írni Oroshról, semmi mást. Miatta nem kell aggódni. A férfi, elismert író, a hegyvidék híres szakértője hályoggal a szemén látja a világot, felszínes, és ostoba. Valami absztrakt, elvont romantikus, mesebeli világként tekint a fennsíkra, ahol hegyi nimfák járnak, tündérek, félistenek és titánok, görög tragédiaként, fenséggel és mélységekkel. Feltehetően a hatás kedvéért használja az ellentétes jelentésű szavakat, ezért szélesíti így ki a horizontot. Hasonló azokhoz, akik a paraszti életet egy rejtélyes, varázslatos, kemény, de tiszta és naiv "ősállapotként" képzelik és láttatják, giccses paraszti romantikaként adják el - holott az gyakran kegyetlen, megalkuvást nem tűrő, rideg, vagy épp olyan közönséges, mint egy esős, szürke reggel a hegyek között. Semmi varázslat nincs. A téma azonban nagyszerű, a kávéházakban szivarozva megrendítő beszélgetéseket lehet folytatni róla - eközben szó sem esik a vérözönről, a szenvedésről, a kipusztított generációkról, az elnyomásról és a terrorról, csak a fenségről és a tragédiákról. A férfi hasznos bolond, a halál korlátolt propagandistája, aki egy bélelt páholyból, vagy hintóból nézeget az ablakon, és hümmögve érzi megerősítettnek az előítéleteit - a saját nagyságának bizonyítékát is látja ezekben, és a polgárember számára fogyaszthatóvá tett, giccses írásaiból, leereszkedő, paternalisztikus gondolataiból is mintha ez lenne kiolvasható. 

Diana azonban, a feszültséget megteremtő elem, a megjátszott megrendülés helyett valóban mélységesen átérzi ezt a tragédiát, alig egy hónapot tölt a fennsíkon, mégis mintha csak a teste térne vissza onnan, egy kiüresedett váz, amit a halál- és a vér gépezete megőrölt és kifacsart. Gjerg, aki a harminc napos fegyverszünete, a hosszú besa alatt, március 17-től április 17-ig, az idő folyamába vetve csak sodródik, mielőtt még megszűnne a jövő, miatta kel útra. Talán egy álmot üldöz, remélve hogy viszontlátja - ha már úgyis kiszakították az életből, s csak egy (vér)csepp a tengerben, bábu, amit ismeretlen, láthatatlan erők mozgatnak - valamennyire a saját döntéseként. Bár, itt is csak két világ közötti bizonytalan szellemként ingadozik, az egyik a hagyományaival láncolja meg, a másik pedig ennek a ridegségnek a tökéletes ellentétével csábítja.

Idézetek: 

1: 129.o
2: 27.o
3: 129.o
4: 134.o
5: 135.o
6: 128.o

Beteljesült bosszú. The Illustrated London News, 1880. (albanianhistory.net)

Mikor a hatóságok tehetetlenek – nem tudnak, vagy nem hajlandóak cselekedni, s az emberek úgy látják, a korrupció megfojtja a rendszert, a jog, az igazság csorbát szenved, egyes esetekben a saját kezükbe veszik a kezdeményezést, és a maguk törvényei szerint kezdenek élni. Ahol ez már korábban is bevett gyakorlat volt, nem is kellett mélyre ásni, új dolgokat feltalálni. A nyakas, keményfejű albán hegylakók, akik hosszú évszázadokon keresztül nagy tisztelői voltak egy nemesi vérből való herceg, bizonyos Leke Dukagjini, Kasztrióta György, aka. Szkander bég kor- és harcostársa munkásságának, a rendszerváltást követő elnyomás puhulásával, és a súlyos társadalmi, politikai problémák sűrűsödésével néhány faluban felelevenítették a hercegi szabálykönyv rendelkezéseit családról, egyházról, vendégszeretetről és becsületgyilkosságról. Ez a Kanún.

Az 1983-as év júliusa tanúja volt az egyik leghidegebb napnak az emberiség történelmében, és az egyik legvéresebbnek, és legszervezettebbnek Srí Lankáéban - legalábbis ami feljegyzésre került. A választási névjegyzéket használva útmutató gyanánt, a felhergelt, vérszomjas csőcselék tamil házról, tamil házra járt vidéken és a főváros jellegét egy évvel korábban elvesztő Colombóban, szétverték a boltokat és az embereket. A becslések szerint az áldozatok száma 400 és 3000 között "mozog", 8000 otthon és 5000 bolt pusztult el, legalább 150.000 váltak földönfutóvá. Az esztelen pusztítás közel egy hétig tartott - közvetlen okának a Tamil Tigrisek július 23-ai támadását tartják - a polgárháború még huszonöt évig.

(Romok a pusztítás után. Forrás: BBC)

Az egyén, vagyis jómagunk boldogulását komolyan elősegítheti, ha a KKP funkcionáriusait a baráti körünkben tudhatjuk, a fokozott energiaáramlás mellett olyan kijelentésnek álcázott kérdésekre kaphatunk gyors, határozott, tapasztalásra épülő válaszokat, mint a „mutass nekem egy buddhista terroristát”, és társaik, és ezzel később lenyűgözhetjük a hallgatóságunkat, hiszen többnyire a „hétköznapi” környezetben az efféle felvetéseket hümmögések követik, és tanácstalanság ül ki az arcokra. Azonban a tibeti tevékenységüket egyoldalúan ismertető kínai forrásokat érdemes józan fenntartásokkal kezelni, ehhez a fent vázolt, életszerű, gyakori szituációkhoz kínál (fel)használható alternatívát a tamilok és szingalézok több évtizedes harcát ismertető bejegyzés.

(2009. májusa, Srí Lankaiak ünneplik a háború végét (?). Forrás: USAToday)